Tegnap próbáltunk. Gáboréknál. Csak 4en + Jenő, mert Barnabás nem volt. Állítólag nem tudta, hogy próba van...Persze logikus, az én levelemet sem olvassa. Vagy csak nincs kedve válaszolni. Na jó, inkább az előbbi.
Ez most egy nagyon depressziós bejegyzés lesz. Fogalmam sincs... Na jó, ez hülyeség, van fogalmam, a sanyi miatt. Nekem az az ölelés nem tud csak úgy eltűnni. Neki lehet, hogy nem jelent semmit, de nekem nem mellékes, ha valaki megölel, nem ölelget mindennap más ember...Olyan hülye vagyok, hogy megengedtem. Nem azért, mert nem voltam elég tartózkodó...Az egyetlen hiba z az egészben...Hogy azóta folyton ő jár a fejemben... És tegnap próbán... Minden ugyanolyan volt, mint régen... Sanyi megjött a Jencivel, én felálltam, aztán mivel nem jött oda puszit adni, visszaültem. Azért kb. 3 perc múlva odajött...
Egészen jól elvoltunk próbán, mondjuk valamiért nagyon laposan játszottunk, de a szivatás a szokásos volt, talán kicsit visszafogottabb, és főleg a Sanyi meg a Marci között folyt a szócsata.
Persze amikor kiderült, hogy a Marcinak milyen előítéletei vannak, akkor később ő kapta meg a magáét, és a Sanyit nem vertem meg...persze, mert a Sanyit szeretem, téged meg nem az előítéleteid miatt... mondtam én...
Nem vagyok szerelmes. Tudom, hogy nem. Nem, és kész...
Aztán olyan 3/4 9 körül kipurcantunk. Ledőltünk az ágyra. Először úgy feküdtünk, hogy én a párnák miatt kényelmetlenül voltam... aztán ott folyt tovább a beszólongatás... arrébb mentek nekem, mert olyan szépen kértem...
utána láttunk egy szöcskét, és ők kitalálták, hogy megfogják nekem, úgyis olyan éhes vagyok... én erre mondtam, hogy úgyse bírják megfogni... azért csak megfogták, és mivel nem ettem meg, a hátamra tették... onnan elugrott. én utána simán megfogtam kézzel(nekik ehhez pohár meg papír kellett), és kidobtam az ablakon...
aztán lefogták a lábam meg a kezem, hogy ők most megcsikiznek. a Sanyi közölte, hogy ő böködni szokta a lányokat... én erre :engem ugyan nem fogsz...
utána bekerültem kettőjük közé, és úgycsikiztek, hogy sikítva nevettem....
aztán egyszercsak elmúlt minden. már előtte is sírhatnékom volt a Marci új számaitól(mind sírós-szerelmes), de addog bírtam, aztán mikor a Marci kiment, én hátatfordítva a Sanyinak elkezdtem pityereregni...erre ő kérdezte, hogy most min sértődtem meg... én :semmin...nem sértődtem meg...
nem sértődtem meg... csak eszembe jutott a hétfő... és hogy olyan soha többé nem lesz...és hogy nem is tudom, mit akarok...és akkor én oldalt feküdtem, ő meg odabújt hozzám , és megint belepuszilt a nyakamba. Én meg csak feküdtem tovább, és egyre jobban sírhatnékom volt. és elég abszurd volt, mert amikor megcsikizett, nevettem egy kicsit, de közben sírtam is, szóval...
aztán visszajött a Marci, és Sanyi mondta neki, hogy megsértődtem. Marci fölémállt, úgy, hogy én a két lába között feküdtem, és nyújtotta a kezét,hogy felhúzzon, de én nem akartam. csak elfordítottam a fejem, és legszívesebben ottmaradtam volna sírva... de a sanyi hozott haza kocsival engem, meg a Marcit, szóval mennem kellett...
mikor már az utcán jártunk, a Sanyinak eszébejutott, hogy otthagyta az asztalon pár cuccát, úgyhogy visszament. én meg leültem az aszfaltra...Marci rámszólt, hogy álljak fel, mert egy bekanyarodó kocsi simán elüt... én erre: mintha számítana...
jól megkaptam a magamét, hogy mér beszélek ilyen hülyeségeket...
erre fölálltam... ő meg megkérdezte, miért vagyok nyűgös, vagy mikor lett ilyen a kedvem, és ne legyen.. vagy csak hullámzom?
én meg:miért ne legyen...
Ő: hát ha jobb így nekem, akkor legyen...
Én:(akkor már tényleg sírtam):nem jobb, de nem tudok mit csinálni...
erre megölelt, én meg tök szerencsétlenül éreztem magam, mert ott volt a könyv a kezemben, a másikban meg a hegedű, és nem tudtam vissazölelni, úgyhogy csak ott lógott a kezem...de azért jól esett... és én bújtam ki az ölelésből... jó hír, hogy nem éreztem semmit... nem izgultam, vagy ilyesmi...csak azon a hülye Sanyin gondolkodtam... de nem mondhatom el a Marcinak... és mikor megkérdezte, hogy na tényleg, mi van(nagyon kedvesen) akkor azt válaszoltam, hogy semmi. erre kicsit haragosabban azt mondta, hogy na ez most nagyon meggyőző volt...mondtam, majd elmúlik.. erre ő: csak a nátha múlik el magától... és igaza van. tennem kell valamit...legközelebb, mikor a Sanyi megint csinál valamit, akkor megmondom neki, hogy milyen hülye vagyok, hogy ezt engedem neki, mert tudom, hogy neki ez semmit nem jelent, nekem meg igen, mert eddig soha nem gondoltam rá pasiként, most meg folyton ő jár a fejemben, és bele fogok őrülni... na jó, nem így mondom meg, de valahogy hasonlóképpen...mert ez így nem mehet soká... teljesen elmerülök az önsajnálatba...pedig nincs is miért sajnálnom magam... szóval??????????mit is csináljak, mit is csináljak...az Édaát kéne követni...neki is csak úgy múlt el a Sanyi, hogy talált valaki mást... szóval. hajrá...
de azért durva, hogy az Édával is eljátszotta ugyanezt... és én még mindig nem tudom utálni érte... annyira szánalmas vagyok...
és az a legrosszabb, hogy nem mondhatom el senkinek... tudom, hogy a Marci biztosan jó tanácsot adna... de nem árulhatom el neki, amit a legjobb barátja tett, hacsak a Sanyi nem akarja elmondani...
szóval asszem nekem annyi. és ma megint találkozunk... és nem tudom, im lesz...
nem követhetem el azt a hibát, hogy belezúgok...
nemnemésnem
