Tűztánc

Az jutott eszembe, hogy valami érzékeny búcsút csak illene vennem, hiszen 4 és fél éve kisebb-nagyobb kihagyásokkal itt osztottam meg aprócseprő dolgaimat mindenkivel.

Úgyhogy ég veled blogol, megmaradsz emlékeimben. :) 

Mivel nem tudtam megküzdeni a blogol sablonszerkesztőjével, és a bejegyzésszerkesztő sem akarta sokszor azt, amit én akartam, hogy akarjon, átköltözöm máshova. Persze, hogy tanulnom kellene, és nem ezzel foglakoznom most, de ha már rendet raktam a szobámban, rendezni akartam itt is a dolgokat, de nem voltunk kompatibilisek.

Nem törlöm a régebbieket, és sajnos exportálni sem tudom, de mostantól itt találtok meg:

tuztanc.blogspot.com

Máris beleszerettem :)

Mivel már nagyon untam az előző sablont, gondoltam, csinálok egy újat. El is szöszöltem vele legalább 3-4 órát, de nem sikerült, szétesett, nem lett jó. Nem értek én a html-hez. Úgyhogy kerestem egy másik instant sablont, de itt meg nem tudm még, hogy kell betenni oldalra linkeket, nem tetszik igazán a szín sem és persze beleszerettem abba, amelyik nem sikerült. Így megy ez...

Ja, és mivel az előző sablon nem jelenítette meg a címet, egy idő után nem is foglalkoztam a dologgal, ennek köszönhetően most meg itt mindenhol ájvett írta a cím. Ami szintén nem tetszik, de nem hiszem, hogy lenne türelmem évekre visszamenően megcímezni a bejegyzéseket. Szóval így marad.

9 órai nyugodt kelés, reggelire közösen rántotta, Kispálos-Kerekes Band-es táncikálás, végrevégre rendrakás, téli cuccok elpakolása, szoknyás hazaút, napsütés...

Több 4 napos hétvége kellene :)

Furcsa dolog ez a történelem. Pár éve még biztos voltam benne, hogy én örökké történelmet szeretnék tanulni és történész szeretnék lenni (nagy szerepe volt ebben V. Tanár Úrnak, akihez mindenki tudja, milyen érzések fűztek :P :)), aztán szép lassan felfedeztem, mennyire nem is létezik igaz történelem. Minden kor mást mutat, mást gondol, mást tart fontosnak, vállalhatónak, és ma elhangzott az órán egy érdekes felvetés, mi szerint visszafelé íródik.

Van benne valami. Legutóbb épp a Schönbrunnban tapasztaltam meg, mikor kiderült számomra, hogy filmből és a magyar történelemből megismert és annyira kedvelt Sissi hercegnő a filmmel ellentétben talán nem is szerette igazán a férjét, és hihetetlenül sok időt töltött szépítkezéssel. Kicsit lerombolódott bennem a kép a bájos szőke lányról, aki a film alapján élt bennem (egyébként barna volt), de azt hiszem, hamar el fogom felejteni ezt, és mégis a korábbi, általam kedvesebbnek tartott kép marad meg. Hogy azért, mert magyar vagyok, és hőn szeretett Sissink képzete nem homályosulhat el, mert része az önazonosságomnak, vagy egyszerűen jobban szeretném szimpatikusabbnak látni, nem tudom. Bár az is igaz, hogy rögtön ott megértettem, mennyire nehéz lehetett egy napi 20 órát dolgozó császár és egy borzalmas anyós mellett udvari kötelezettségek között sínylődve élni. A 20 órát dolgozót még személyes példa alapján is. Szóval nem haragszom Sissire, de furcsa dolog ez a történelem.

Hát Bécs nem ment annyira jól, mint reméltem. Cserébe megnéztük a Schönbrunnt végre, amire annyi ideje vágytam már, sétáltunk nagyot, ettünk virslit meg haltálat a piacon, sokkolódtam kulturálisan a váltakozó török, angol és német beszédtől (nem tudom, hogy fogom tudni valaha elkülöníteni és rendesen beszélni az angolt és a németet egymás után, az interjún fordításként német panaszlevelet kellett angolra fordítani) metróztunk hihetetlenül sokat és beszélgettünk is kicsit, amire már régen nem volt példa.

Nagyon nehéz közel maradni egymáshoz, miközben ő éjjel-nappal dolgozik, én meg ugyanennyit tanulok, vagy legalábbis kellene, hogy tanuljak. Persze sajnos a nagy pihenés miatt nem sikerült még vasárnapra sem visszarázódnom, és jól ellustálkodtam az időt, most aztán kapkodom a fejem megint kétségbeesetten, hogy mihez is kezdjek.

Jó lenne annyi új tudást szerezni, amennyit magamtól kényelmesen megrágva szeretnék, azt hiszem, több értelme is lenne. De nincs nyafogás, harcra fel :)

Egészen érdekes középkori gondolatokba botlottam ma bele az egyik órán a szabad akarattal és Isten mindentudásával kapcsolatban, de még meg kell kicsit emésztenem ahhoz, hogy igazán jó gondolatmenet lehessen belőle, ezért ez most csak egy kis kedvcsigázó előzetes.

Kezdem kicsit megunni a szűnni nem akaró köhögést. Engem is zavar, meg másokat is. Órán, metrón, buszon, mindenhol ferde szemmel néznek rám, és meg is értem. Elsüllyednék szégyenemben...

Egyébként holnap megyek Bécsbe animátori munka interjúra. Németül. Jujj. Mostanában igyekszem rábeszélni magam, hogy angolul gondolkodás helyett inkább németül, meg néztem Így jártam anyátokkal-t is németül, de messze nem az igazi...Remélem ki tudom nyögni majd, mit akarok. De utána kinn maradunk egy napot pihenni meg várost nézni, jó lesz már pici nyugi, mintha ezer éve lett volna az a február eleji wellness...

Kezd elmúlni a szokásos betegség utáni félekavilágtól, nemakarokkimenni bár elég nehéz visszaszállni megint a mókuskerékbe, jó érzés volt lazsálni kicsit.

A védikus hindu rítusokban a férfi aludttejet ad várandós feleségének, amibe egy szem árpát és két szem babot tesz, azért, hogy a születendő gyermek fiú legyen. Ha nem fiú lesz mégsem, rosszul végezték a rítust. És mit szimbolizál a két bab meg az egy szem árpa? Na ki tudja?