Tegnap voltam bálban. És törött kézzel is ment a roki, sőt az UV fényben még viccesen világítottam is. És mindenkinek tetszett a hajam, meg a ruhám. És azt hiszem, a Kati is jól érezte magát, de a Vera biztosan, és találkoztam egy csomó ismerőssel, és nagyon jó volt, és minenki annyira csinos volt. Csak ki nem állhatom, ha egy lány folyton azt hajtogatja, hogy ő milyen kövér, meg milyen csúnya, meg ilyenek. És a táncházban a dobos annyiiiiraaaaaaaa ééééééédiiiiii vooooollllltt!!!!!!!! És egy picit beszéltem is vele, de aztán sajna el kellett jönnöm, pedig mondta, hogy majd még beszélünk, ha vége lesz, de muszáj volt rohannom. Persze hiába, így is lekéstem az utsó metrót, a telefonom meg lemerült, szóval anya sem tudott elérni, pedig a Határ úton várt rám. Simán hazajöttem 923assal, és még csak nem is volt semmi gáz. Nem szólt be egy részeg csávó sem, senki nem kötött belém, és nem is féltem. Pedig utálok éjjel egyedül a városban lenni. De most olyan nyugis volt minden. Még törizni is tudtam kicsit a buszon. Persze itthon megkaptam a magamét, hogy milyen hülye vagyok, és érettségiig nem mehetek sehova, és nem is látott anya buszt, biztos nem is busszal jöttem (hanem hazahozattam magam. miért tagadnám le?-kérdem halkan...), meg miért nem jöttem taxival, meg miért nem előbb telefonáltam, meg miért nem töltöttem el a telefonom... nehéz az élet. leellenőrizték interneten a menetrendet, hogy nem sántít-e valahol a történet. Aztán persze nem hittek nekem. Bár nem sánított... mindegy. Már megszokhattam:)
2008.01.20. 16:42 Zott
3 komment
A bejegyzés trackback címe:
https://ajvett.blog.hu/api/trackback/id/tr596500005
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
mesi 2008.01.20. 19:54:25
nehéz Neked a szüleiddel :S
mesi 2008.01.20. 20:01:51
egybként terveim szerint még ma
felhívlak :D
Bogiii 2008.01.24. 21:45:32
:(
