Tegnap voltam Mesinél. És sütöttünk banános-csokis muffint, és kinyaltam a tálat, és túl sok cukrot tettünk, és Mesi mindent lemér, és énekeltek nekem, és képeket néztünk és beszéltünk, beszéltünk, beszéltünk, és szeretem, hogy nem kell sokáig magyarázkodnom, mert úgyis megérti, mit akarok mondani. És egy picit tanultam zongorázni, és eszméletlen béna voltam, de annyira türelmes volt. És anyukája is annyira jófej, meg közvetlen volt, hogy tök otthon éreztem magam. És hazafelé a buszon végig énekeltem magamban, meg mosolyogtam...

Rájöttem, hogy nagyon sok embert megbántottam mostanában. Azokat, akik a leginkább nem érdemlik meg, mert végig mellettem álltak. Mert nem akartam, hogy fájjon, hogy szeretnek, mikor én meg nem is tudom, hogyan kell szeretni. Vagy mert nem mertem őket szeretni. Nem tudom rendesen megmagyarázni, de remélem jóvá tudom tenni valahogy. Hogy ilyen kis... rák voltam. Pedig ezzel semmit nem értem el. A byronizmus nem éppen célravezető. És hülyeség az elv, hogy ha nem érdekel semmi, akkor nem is fog rosszul esni semmi. Tényleg sajnálom...

Most viszont megyek, mert este koncertünk van, nekem meg még tanulnom kell Lászlót meg Petőfit. Ja! Tényleg! Gyertek este 10re Csodák Palotájába Fringe fesztiválra és drukkoljatok, meg tapsoljatok hangosan, hogy a zsűri tudja, ki a legjobb:)

És lett naptárunk. Marci csináltatta. Van nálam egy csomó, úgyhogy szóljon, aki kér! Nézzétek:

(a naptáron kicsit jobb a kép)