Telik a nyár...Voltunk Bükkben túrázni, és sátoroztunk, 096osnak ez nem nagyon tetszett...:) Sütöttem sütit, persze odaégett, igazából annyi minden van, hogy nem nagyon tudok mit mondani...Lucáztam meg Boglárkáztam. valamit nagyon várok, remélem összejön. és boldog vagyok, meg minden, eltekintve a szülőkkel való veszekedésektől. egész jó színem van, de asszem nincs értelme, hogy ezt most leírjam. inkább... olvassatok Coelhot. és legyetek boldogok:)

A fiú a látóhatárt nézte maga előtt.

- Mit akarsz itt már megint? - kérdezte a sivatag. - Nem bámultuk egymást eleget tegnap?

- Te rejted magadban a lányt, akibe szerelmes vagyok - mondta a fiú. - Így aztán amikor a homokodat nézem, akkor őt is nézem. Vissza akarok menni hozzá, és szükségem van a segítségedre, hogy viharrá tudjak változni.

- Mi az a szerelem? - kérdezte a sivatag.

- A szerelem, amikor a sólyom a homokdűnéid fölött repül. Mert te zöld rét vagy a számára, s ő sosem tér vissza zsákmány nélkül. Ismeri a szikláidat, homokdombjaidat és hegyeidet, te pedig bőkezű vagy hozzá.

- A sólyom csőre mindig elvesz valamit belőlem - mondta a sivatag. - Én gondoskodom róla, hogy legyen mit ennie, hiszen én táplálom a zsákmánynak való állatot: én itatom azzal a kevés vízzel, amim van, és én mutatom meg, hol talál élelmet. a sólyom pedig egy szép napon leszáll, éppen akkor, amikor érezném magamon annak az állatnak az érintését. Elveszi tőlem, amit én neveltem.

- Hiszen éppen azért nevelted azt az állatot - válaszolta a fiú. - Hogy táplálja a sólymot. A sólyommal pedig az ember fog táplálkozni. Az ember pedig egy napon a te homokodat fogja táplálni, s abban újból meg fog jelenni egy zsákmánynak való állat. Így forog a világ.

- És ez a szerelem?

- Igen, ez a szerelem. Ettől válik a zsákmány sólyommá, a sólyom emberré, az ember pedig ismét sivataggá. És ez okozza, hogy az ólom arannyá változik, az arany pedig megint elrejtőzik a föld alatt.

- Nem értem, amit mondasz - mondta a sivatag.

- Elég, ha megérted, hogy valahol a te homokodon vár rám egy asszony. És ezért nekem széllé kell változnom.

A sivatag hallgatott egy darabig.

- Neked adom a homokomat, hogy belefújhasson a szél. De egyedül nem tehetek semmit. Kérj segítséget a széltől.

Könnyű fuvallat érződött. A parancsnokok figyelték a fiút, aki a messzeségben olyan nyelven szólt, amelyet nem ismernek.

Az alkimista elmosolyodott. A szél elért a fiúhoz, és megérintette az arcát. Kihallgatta, amit a sivataggal beszélt, mert a szél mindenről tud. Röpül a világban, sehol sem születik, és sehol sem hal meg.

- Segíts nekem - mondta a fiú a szélnek. - Egyszer benned hallottam meg a kedvesem hangját.

- Ki tanított meg téged, hogy a sivatag és a szél nyelvén beszélj?

- A szívem - felelte a fiú.