Végre végre végre lett zene a telefonomon, és most aztán másik világban élek, nem is buszon, metrón vagy villamoson utazom, hanem úszom valami másik dimenzióban folyton. Mint valami tudatmódosító, nagyon durva :)
Szóval ha láttok egy táncoló, dünnyögő, fütyörésző, szöveget morgó lányt, az én vagyok. Próbálom visszafogni magam, de nem mindig megy :)
Beszélgettem a minap arról, hogy mennyire normális az, hogy elvágyódik az ember. B. szerint házasságban is megvan, hogy néha másra gondolnak, másra vágynak, mást szeretnének az emberek, és ez így van rendjén. Én viszont nem tudom, nem akarom ezt elhinni...
Tényleg nem létezik olyan, hogy megtaláljuk azt a Valakit, akivel teljesen minden rendben, aki miatt nem bánjuk meg, hogy le kell mondanunk sok-sok lehetőségről, aki mellett azt mondhatjuk, hogy igen, ha újrakezdeném is őt választanám, hozzámennék, vele élnék, ő lenne a gyermekeim apja? Nem akarom elhinni, hogy nincs ilyen, kétségbeesetten ragaszkodom az érzéshez, hogy márpedig de, én akarom...
Vagy valóban teljesen természetes lenne az álmodozás? Az ideális hercegről, akivel minden tökéletes? Úgy, hogy közben már megvan a saját nemteljesen tökéletes herceg férjed? Nem távolít ez el tőle? Nem zárkózol be a saját világodba menekülésként? És mit érezhet a másik emiatt? Vagy ő is másra gondol? Mindig azt hittem, az álmodozás meg a fejemben élő ideálkép keresése káros dolog. Most meg már teljesen nem tudom...
Jaj, hogyan lehet ilyen kilátásokkal bárkinek is kimondani az igent...
Találtam rendrakás közben egy szerencsesütiből való idézetet, gondoltam leírom ide:
"A megbocsátás és a problémáktól való megszabadulás szándék, és nem idő kérdése. Mégis sok időbe telhet, míg igazán akarjuk a megbocsátást."
Tegnap este különös dolog történt. Olyan 2 óra körül, mikor alváshoz készülődtem, odamentem az ablakhoz, hogy szokás szerint nagyra tárjam éjszakára. És kihajolva visszarettentem, hogy hiszen itt hideg van. Igazi tűzrakós, őszi faleveles, gesztenyeszedős, csípős őszi hideg. Meg is nyugodtam, hogy ezek szerint mégiscsak megjött, itt van az ősz a becsapós nappalok ellenére. Szépen, lopózva, halkan, feltűnés mentesen, de megérkezett.
Aztán reggel arra keltem, hogy nem tudok tovább aludni, mert nemcsak a hasamra, hanem mindenhova süt a nap. Most itt állok összezavarodva, hogy talán csak álmodtam az estét?
Csütörtökön megint kettőig tanultam, fél 5kor meg már keltem, mert bár az alapvizsga megvolt, ott volt még a pénteki kettő...
Amúgy az alapvizsga szerintem jól sikerült, majd kiderül kedden...
Viszont kicsit para volt csütörtök éjjel, hogy még mindig csak a reggeli vizsgára olvasok, az irodalomtudományra, és a mezopotámiai vallástörténettel még mindig sehogy sem állok, ami meg fél 3-kor van...
Na mindegy, végül bementem 10-re irodalomtudományra.
Amúgy hihetetlen, mennyire relatív a reggel, így, fél 5-ös keléssel már teljesen úgy érzi az ember, hogy nincs is korán 9-kor...
Egész jól ment szerintem, bár jól félrenéztem egy irányzatot, és nagy határozottan beírtam, hogy Brooks strukturalista, pedig Új Kritikus..
Aztán futás át az MTA Keleti Gyűjteményébe angol mezopotámiai mítoszokat olvasni...hát, mikor megláttam, mennyi is az, amennyit én el akarok olvasni röpke másfél óra alatt, rájöttem, hogy esélytelen. Szóval elkezdtem, aztán mikor már nagyon csukódott le a szemem, feladtam, és áttelepültem a Könyvtár Klubba egy limonádé mellé, hogy még átfussam a Fénylő ölednek édes örömében című mezopotámiai irodalmi gyöngyszemet :) Hát, olyan is, amilyennek a címe alapján tűnik. Az egyik legszebb, mikor az egyik isten és a lánya... na, de hadd idézzek szó szerint:
Egyik lábával a csónakban áll,
a másikkal a meredek parta lép:
melléhez szorítja őt, megcsókolja őt,
melléhez szorítja őt, ölébe fekszik,
vesszeje a leánynak feltöri testét, megcsókolja őt.
Ő Enki magját méhébe engedi,
a magot méhébe fogadja, Enki magját.
A könyvvel éppenhogy végeztem, de még hátra volt a tananyag nagy része, és már csak fél órám volt a szóbeli vizsgáig...amire nem mellesleg én jelentkeztem egyedül...hát nem kicsit izgultam..
A tanár még késett is, már kezdtem reménykedni, hogy nem is jön, bár igazából már túl akartam lenni rajta...
Végül bementem, pár kérdés után nyugtázta, hogy elolvastam az angol könyvet (aminek ugye csak az elejét, de pont azt kérdezte :)), elmondtam a kiválasztott részemet, aztán elkezdett kérdezgetni a többiről...hát, arról lövésem sem volt...Segített mindenhogy, megmondta az istenek nevének kezdőbetűjét, meg hogy hány szótagos, meg hogy mire hasonlít, de nekem mindegy volt...Pár ilyen kérdés után azt mondta, ő nagyon sajnálja, mert nagyon jól indítottam, de elkezdett legörbülni z 5ös...aztán a 4es is...de ne féljek, megbuktatni nem fog.
Próbálkozott mindennel, hog jót adhasson, de a legtöbb kérdésre csak ültem, és égő vörös arccal ráztam a fejem, hogy nem tudom...
Végül azt mondta, feltesz még két kérdést, hogy 4es vagy 3as legyen a jegy...feltette, az egyiket tudtam, a másikat segítséggel félig-meddig, így adott egy 4est...
Hát, nem kicsit örültem :)
Utánam eg aláírtuk a papírokat a TUI-val, szóval most már hivatalosan is TUIstaként töltöm a szakmai gyakorlatomat.
Aztán babáztam egyet unokatesóméknál, meg kártyáztam egy jót M-éknál, próbáltam visszaszerezni egy ellopott ágyat, és picit becsicsentve elaludtam, mint a bunda.
Jó kis nap volt, megérdemeltem a pihenést, csak az a baj, hogy most itt a vasárnap este, holnap vizsga, és megint most kezdek neki a tanulásnak..
"A hermeneutikai kör fogalma tehát azt mondja ki, hogy a megértés területén egyáltalán nem tűzhető ki célul egy dolog leszármaztatása valamely másikból, úgyhogy a körbenmozgás logikai bizonyítási hibája, itt nem az eljárás hibája hanem a megértés szerkezetének megfelelő leírást fejez ki."
(Hans Georg Gadamer: Szöveg és interpretáció)
Ez az a tantárgy, amiből egy szót sem értek, és csak a szerencsére bízhatom magam a pénteki vizsgán...
Azt meg nem is mondtam, hogy szevasz tavasz...
Mondjuk azt sem, hogy üdvözlet tavasz, annyira el voltam foglalva mással...
Hát mindegy, erről már lemaradtam.
Tegnap 7 órát ültem a könyvtárban, és csak olvastam, olvastam, olvastam, míg ki nem dobtak.
Aztán ettünk finomat a Vapianoban, hazatoltuk a biciklimet, aztán újra nekiveselkedtem és olvastam olvastam olvastam egészen kettőig.
Aztán felkeltem 5:20kor és megint csak olvastam még egy kis maradékot, megírtam az esszémet, és elmentem vizsgázni.
Eszéírás volt, szóbeli, és nagyon izgultam, hogy elkésem, mert egyik csoporttársam már 7kor bement a 8ra meghirdetett időpontra, és csak 13-an jelentkeztün, én meg fél 9 után indultam el...
De aztán csak 11 körül kerültem sorra, és mit húztam?
Az egyetlen művet, amiről csak ott tudtam meg,hogy el kellett olvasni, mivel nem volt benne a tematikában, én meg nem annyira jártam órákra...
Hamvas Béla: A bor filozófiája
Tudom, nagyon gáz, de nem olvastam. De el fogom. Mert az alapján, amit mondtak róla, érdekes :)
A hihetetlen mázlim az volt, hogy előtte a folyosón elmondta egy lány a lényeget, így legaább pár szót tudtam róla mondani.
Persze nem elget, meg nem is jutott minden eszembe, de a tanár jól elmondta a többi részét, én meg lelkesen bólogattam.
Ezek után mondta, hogy egy kicsit jobban nézzem át még a bor metafizikájáról szóló részt, de amúgy látszik, hogy elolvastam, szóval adott egy jelest :)
Ezek után hogyan tudnék nem hinni valamiféle felsőbb Gondviselésben? :)
Persze nem érdemeltem meg az ottani teljesítményemre, de amennyit foglalkoztam vele, arra nagyon is :)
