Uhh, hát ez a három nap. Hihetetlen volt. A magyar az még okés, bár piszok nehéz volt. Vagy nem is tudom. A megoldókulcs alapján nem lett annyira rossz, de inkább nem mondok semmit. Kijöttem 11kor, még lett olna egy órám, de kész voltam. Ellenben a matekot az utolsó pillanatig írtam. És így is elbénáztam. Nem tudom mennyire, majd minden június 2án meg 3án derül ki. Az meg még messze van. És mivel most már nem tudok rajta változtatni, úgy döntöttem, nem fogok addig ezen rágódni, hogy milyen lett. A töri is elég nehéz volt. Mikor megláttam az első feladatot! Hát mondom, ezt most hagyjuk, majd visszatérünk rá. Aztán végiglapoztam, és mind ilyen volt Szóval kezdehettem előlről. És nem volt nálam óra, ezért végig azon idegeskedtem, hogy vajon mennyi időm van még. (ugye a vajon pontos j?) Aztán tegnap délben végeztem, és azóta nyugi van. Kiültünk Verával Tóhoz, napoztunk, meg beszéltünk, de tök összefüggéstelenül, mert mindeketten teljesen össze voltunk még zavarodva.:) Aztán elmentem ELTÉre. Hát ott meg míg vártam Sárit, láttam csomó vicces embert, és mind olyan lökött volt így ránézésre, mint az én Sárimamim:) És lehetett trambulinon ugrálni meg bungge jumping is volt. És ugráltunk, Sári még szaltózni is tud, de én meg kis béna meg nyuszi voltam:) Aztán elmentünk a MOMhoz a parkba, mert mikor két éve voltunk ott, akkor Sári fel tudott mászni a falra, én meg nem. És most megint megpróbáltam, Hátha most ügyesebb vagyok, de majdnem nem sikerült. Viszont akkor azt gondoltam, muszáj neki, meg Sári felhúzott, és SIKERÜLT:):):):) És ott ültünk fönn, és nosztalgiáztunk, meg Operaház fantomját énekeltünk meg kibeszéltünk mindenkit. És sütött a Nap, és minden olyan jó volt, csak aztán Sári haza akart menni tanulni. Haza kísértem, és még ott is ugráltam a trambulinon, és tökre elfáradtam, meg felment a torkomba a szívem. Ő meg csak nézett, és mosolygott. És olyan ágya van, hogy kész tornászmutatvány lefeküdni rá:)

Aztán kimentünk anyával Törpi elé a Keletibe, mert még vasárnap elment kirándulni. És szegény nagyon fáradt volt, és még alig mesélt, de remélem fog, mert már nagyon jó, hogy itt van, és tök kiváncsi vagyok.

És ebben a három napban annyi ember keresett! Minden nap, ahogy kijöttem, máris csörgött a telefon, és mindenki érdeklődött, hogy ment, és annyira jólesett. Meg hogy mindenki gondolt rám:) És béna volt, hopgy névnapomon matekérettségiztem, de annyi felköszöntést kaptam, hogy nagyonagyon köszönöm:):):):)

És most még tartozom egy vallomással: Nagyon sokszor szidom Anyut, hogy túl szigorú, meg nem enged el sehova. De amit ebben az április végében, május elején véghez vitt, az egyszerűen emberfeletti. Annyit sütött-főzött-intézkedett a ballagásra, mert jöttek a rokonok. Én nem is tudom, honnan volt annyi energiája. Aztán az érettségi alatt minden hajnalban hozott nekem csokit meg kaját, meg meg akart etetni, mert nem ettem. Most már tudok, de akkor nem ment. És leszerelte a telfonálókat, ha látta, hogy nagyon tanulok. És rámszólt, hogy feküdjek le. És szerintem jobban izgult, mint én. És annyira mellettem volt. Nem is tudom, hogy tudnám megköszönni neki. És azt hiszem lehet, hogy be fogja tartani az ígéretét, hogy érettségi után szabadabb leszek.

Mert képzeljétek, hogy például egyáltalán nem volt kiakadva, mikor elmondtam, hogy összejöttünk Sanyival. Ja igen, azt még nem is írtam, de.

Furcsa ez a blog. Csomót gondolkodtam, miért is írok. Meg hogy mi értelme. De nem jöttem rá. Merthogy leírok, amit le lehet, de úgysem mindent, mert azért mégis országvilág látja. Viszont a barátoknak meg úgyis elmondom az egészet. Tehát felesleges feltünési viszketegség. Szóval lehet abba kéne hagynom. Vagy nem is tudom. Csak a zenék, meg a hangulatok miatt érdemes. Ja, ez nem az én véleményem teljesen, más mondta. de elgondolkodtató...

Na mindegy, szép napot mindenkinek, sokpussz és napsütés:):)