úgy beszélnék meg néznék meg énekelnék valakinek, valakire és valakihez, aki megért, és megmutathatok neki mindent, közben meg tudom, érzem, félem azt, hogy senki sincs ilyen itt a földön, mert mind csak magunknak vagyunk, mind egy kis világ és nincsen igazi átjárás, csak minden szélben himbálódzó keskeny függőhidak, amelyeken óvatosan kapaszkodva lépked a szó, de olyan lassan, hogy a közepén lenézve eltűnik a mélyben...
2010.09.11. 21:10 Zott
Szólj hozzá!
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
https://ajvett.blog.hu/api/trackback/id/tr776499621
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
Nincsenek hozzászólások.
